Entschuldigung...

Sziasztok!

Azt hiszem, végre értelmét nyerte számomra a mondás: a munka mellett nem fér meg a pihenés, vagy valami ilyesmi. Létezik ilyen közhely, nem?

Mindegy is, mivel szerintem már jól sejtitek, miért huzakodom elő ilyen marhaságokkal ahelyett, hogy az új részt hoznám. Így inkább abba is hagyom ezt a bohóckodást, és pár mondatban összegzem a gondolataimat.

Az igazat megvallva, nem is tudom, milyen blogger vagyok így, hogy folyton cserbenhagylak Titeket, és őszintén haragszom is magamra, de – figyelem, semmiféle sajnáltató szándék nincs bennem – ez a nyári munka egyszerűen kinyír. Komolyan, nem tudom, meddig bírom még tovább, bár igaz, nem sok van már hátra, azt hiszem, az utolsó napon hazafelé menet már vonszolni fogom magam a földön. Nem tudom, ti csináltatok-e/csináltok-e hasonlót az idén, én úgy vagyok vele, hogy egy kis pénz mindig jól jön venni ezt-azt a tanévkezdés előtt, és jobb is így, hogy nem folyton a szüleimet húzom le, ami pedig azt illeti egész jó kis társaság vesz körül a munkahelyemen, így akár jól is érezhetném, de van egy fontos ok, ami miatt ez mégsem történik meg. A bloghiány ez az ok, természetesen. Hiányzik, hogy írjak, hogy alakítsam a sztorit, ugyanis fejben már legalább az ötvenedik résznél járok, de egyszerűen egy reggel kilenctől este fél nyolcig tartó munkaidő után hullafáradtan  képtelen vagyok egy mondatot is gépelni. Őszintén remélem, hogy ezt megértitek. Nem beszélve arról, hogy emellett még otthon is be kell segítenem, és még tanulnom is ajánlatos volna, hiszen elég nagy fába vágtam a fejszém így másodnyelves németesként, hogy faktot vettem fel abban a hiú reményben, hogy két év múlva majd egy ötös érettségit csakugyan összehozok.

Amikor mindig azt bizonygattam nektek, mennyire a nyakamba zúdult minden egyszerre, akkor tulajdonképpen aligha mondtam igazat. Aligha lehetne azokat az eseteket ezzel összehasonlítani. Azóta, hogy az igazgatónő az idei tanévet lezárta a nyamvadt évzárón, egy napot sem pihentem. Úgy értem, egy napot sem feküdtem otthon tévét nézve és semmire sem gondolva, hiszen azóta mindennap ezt a munkát csinálom, és közben már görcsösen várom, hogy végre nulla-huszonnégyben otthon lehessek az egész napot tumblizással, zenehallgatással és egy kis írogatással töltve; éjszaka, pedig, addig maradhassak fenn, amíg csak akarok, Family Guy-t nézhessek vagy épp kiruccanhassak egyet a barátaimmal. Azt hiszem, most kezdek rájönni, milyen is felnőttnek lenni. Én balga, pedig, mindig megfogadom, hogy amint időm engedi „elkészítek” pár részt előre, de egy idő után megint elfáradok valamiben (lehet, a puszta lélegzésben is), és úgy vagyok vele, hogy rengeteg időm van még addig az időpontig, mikorra a következő részt hoznom kell. Közben, meg koránt sincs így.

Azt hiszem, hát, elmagyaráztam, és újra elsírtam nektek, miért nem tudtam hozni a tizenkilencedik részt; őszintén sajnálom, hogy így kell lennie.

És akkor most jöjjön a válasz arra a kérdésre, hogy mikor hozom a részt:

Ami azt illeti, még rengeteg kételyem van a dologgal kapcsolatban, de szeretnék most már végre úgy visszatérni, hogy mind két rész közötti időtartam, mind a blog kinézete és tartalma is fogástalan legyen számotokra, így ennek értelmében attól tartok, egy kicsit hosszabb időre el kell válnunk. Megint. Ha, viszont, a dolgok, amiket akarok, jól mennek, a munka, pedig, számomra véget ér legalább július 18.-ig, ahogy azt rebesgetik, akkor augusztus 1.-jén, egy csodás szombati napon, újra találkozunk majd. Igen, valóban nagyon távolinak tűnik ez a dátum, de nyugi, én biztos hogy nem fogok unatkozni azalatt sem. Felsorolnék pár tervet a bloghoz kötődően, amiket meg szeretnék addigra valósítani:

® Először is, természetesen, „legyártani” pár részt előre, de ez egyébként 1.-je után is folyamatban lesz ezentúl, megígérem, hogy mire elérkeznek a sulis idők, és azok közül is a nehezebb napok, ne kelljen sietnem egy-egy rész megírásával. Egy nem létező résznél már csak az összecsapott rész a legrosszabb, én azt mondom.

® Aztán kutatok pár új HTML után is, hogy kicsit feldobjam a régi, unalmasat. Ez persze, nem nehéz munka, de mindenképp időigényes. Aki esetleg ismer jó design blogokat, nyugodt szívvel ajánlhat nekem kommentben, chat-ben, e-mailben, vagy bárhol, ahol elér.

® Szeretnék egy új trailert csinálni. A mostanit nézegetve nevetnem kell, mennyire gagyi. Na, nem mintha azóta tanultam volna profi trailer-készítést, de úgy érzem a blog megérdemel egy kissé professzionálisabb előzetest is. Viszont, sajnos ez sem egy két órás munka.

® Szeretnék új képeket hozni a karakterekről, és valahogy kicsit interaktívabban bemutatni őket, ha ez lehetséges, illetve minden egyes részhez egyre több képet szeretnék csatolni az érzékeltetés/érzékeltethetőség kedvéért. Magyarán azért, hogy jobban el tudjátok képzelni a sztori egyes jeleneteit. Bár a fantáziátokat és a képzelőerőtöket egyáltalán nem szeretném megkérdőjelezni, félreértés ne essék.

® A történet másik érzékeltetőjének a zenét szántam. Rengeteg bloggal találkoztam már, amelyben ez tök jól működik, viszont sok embert ismerek, aki nem szeret, vagy egyáltalán nem tud zene mellett olvasni. Így ez ügyben, hát, egy apró közvélemény-kutatást szeretnék tartani. A bejegyzés végén pipáljátok, rátok melyik igaz, ti örülnétek-e a zenének, vagy sem. De még mielőtt már le is tekernétek a végére, és valami elhamarkodottat cselekednétek, felhívnám a figyelmeteket, hogy ezeket az aláfestő zenéket ne úgy értsétek, légy szíves, hogy a főoldalra felrakok egy zenelejátszót, oszt’ mint egy rádión szól pár gagyi muzsika, hanem igyekszem megtalálni a módját, hogy egy részen belül is csak egy-egy jelenethez tudjak egy kis zenét párosítani. Talán ez, csakúgy mint a képek, segítségemre lehetnének abba, hogy könnyebben megértsétek, el tudjátok képzelni, mit is akarok átadni azon a sok zavarosságon keresztül, amit egy-egy részben leírok. A döntés joga, tehát, a Ti kezetekben van, és ha az imént felvetett ötlet tetszik Nektek, nyugodtan jelezzétek, ha nem tetszik, azt is adjátok a tudtomra. Nem lesz harag, vagy sírás, nyugi. Abban az esetben, pedig, ha netalán senki nem pipálna, ami könnyen előfordulhat, akkor automatikusan megvalósítom az ötletemet, már csak azért is, mert ez a hirtelen jött ötletecske nagyon felcsigázott.

Azt hiszem, ennyi volna. A későbbiekben úgyis eszembe jut majd még pár apróság, vagy lesz olyan, ami nem tetszik, de egyelőre, azt hiszem, ezekre a fontos változásokra van szükség, és még egyszer kihangsúlyoznám, hogy nem azért vártok a követező részre ennyi időt, mert két bekezdés írása közben elugrom a strandra, vagy valami. De reklamációt nyugodt szívvel fogadok, és legtöbbjükkel valószínűleg egyet is fogok érteni majd, hiszen minden, amit mondanátok igaz és teljesen jogos lenne, ugyanis megint cserben hagytalak Titeket. Nem érzem már magam olyan igazi bloggernek, mint amilyen a legtöbbőtök. Na, de majd egyszer hátha! :)

Ja és még egyvalami. Az utolsó ma estére (inkább éjszakára), mert csaknem ledőlök a székről, annyira álmos vagyok, és beleborzongok a gondolatba, hogy holnap is kezdenem kell elölről, amit ma, meg tegnap meg azelőtt csináltam.

Köszönöm. Ennyit szeretnék mondani. Azt hiszem legalább ennyivel tartozom Nektek, kedves olvasóim, amiért inspiráltok, amiért motiváltok, és arra késztettek, hogy ne hagyjam abba ezt a blogot. Még a legnagyobb káosz közepette sem. Még akkor sem, ha netalántán nincs ihletem, vagy ha épp olyan rész következik, amit nem szívesen írok. Magatoknak köszönhetitek, hogy ez a blog még fut, ugyan nem virágkorát éli, de a lehető legtöbbet kihozza magából. Többen szebbnél szebb szavakkal zaklattok engem e-mailben vagy bárhol, ahol elérhető vagyok az interneten, és a tetejébe még azt is hazudjátok nekem, hogy jól írok. Kész vicc. Egy blog, amiről mindig is álmodtam, a történet, melyen éjszakákon át agyaltam, itt van, hát, és a Ti érdemetek. Köszönöm Nektek! Ti vagytok a legjobbak! :) <3 :*